összejövős 1.0 - lehet, hogy nem is így lesz, sőőt, biztos.

- Mitől félsz? – nevetett fel Matt, majd ledobta a cuccait, és becsukta az ajtót.

- Én nem félek – jelentettem ki a fekhelyre huppanva. A fiú jelentőségteljesen pillantott rám, és karba tette a kezét.

- Jó, de akkor is, látom, hogy valami nincs rendben. Mi bánt?

Csupán az, hogy egy ujjal sem akarsz hozzám érni, te majom!, gondoltam majdnem, de aztán rájöttem, hogy azt nem szabad.

- Semmi – vontam meg a vállam, ő viszont csak összeráncolta a szemöldökét, és súlyát jobb lábáról a balra helyezte. Tekintete az enyémbe fúródott, én pedig képtelen voltam elkapni a pillantásom.

- Persze, persze.

- Tényleg!

- Tudod, hogy utálom, amikor hazudni próbálsz – húzta össze a szemét.

- Ilyenkor komolyan megijesztesz – mosolyodtam el, mire megtört a jég, és felnevetett. – Egyébként meg bármikor megtudhatnád.

- Igazad van – töprengett, mire elkerekedett szemmel pattantam fel.

- De inkább ne!

- Miért?

- Mert… olyan jelentéktelen, hogy nem éri meg erre pazarolni az időt – vágtam rá.

- Rád mindig megéri – vont vállat, mire lehajtott fejjel elmosolyodtam. Aj, de gááz…

A fiú elmerengett a szememben, és tudtam, hogy a fejemben kutakodik. NE, NE NEE!

Over hill, over dale, as we hit the dusty trail, kezdtem el magamban hangosan énekelni a Caissons Go Rolling Along Song-ot. Ekkor megéreztem, ahogy a fiú tudata bekúszik a gondolataim közé, keresve a választ. And the cassions go rolling along. In and out, hear them shout… á, nem használ. Counter march and right about, and the caissons go rolling along!

Matt pislogott párat, én pedig fellélegeztem. Meglepve meredt a szemembe, és egyre szaporábban kezdte venni a levegőt.

- Én azt… - kezdtem elhaló hangon. – Én azt nem úgy gondoltam, csak…

Közelebb lépett. Aztán még közelebb. Egészen addig közeledett, amíg tíz centire nem állt tőlem. Ahogy a szemembe nézett, pulzusom az egekbe szökött, a gyomrom összeszorult, a fülemben pedig dobolt a vér. Lassan felemelte a kezét, és kisimított egy rakoncátlan tincset az arcomból. Amikor a bőrömhöz ért, apró elektromos impulzus futott végig rajtam, ezzel megbizsergetve az egész testemet. Jobbját arcomon hagyta, majd lefelé haladva végigsimított nyakamon, ujjai a tarkómra csúsztak.

- A helyzet az – suttogta. – Hogy én nem azért nem értem hozzád, mert nem akartam. – vallotta be, mire összeszorítottam a fogam, és tekintetemet az övébe fúrtam. Kis hatásszünet után újra megszólalt. – Azért nem, mert… nem mertem.

Nevetnem kellett. Ám csak egy halvány mosolyra futotta.

- Nem mertél? – kérdeztem halkan. – Most már mersz?

- Nem tudom – nagyot nyelve kulcscsontomra nézett, végigfuttatta rajta pillantását, majd újra rám emelte smaragdzöld szemeit.

- Fogalmaznál egy kicsit konkrétabban…?

- Nem tudom, hogy tudok-e uralkodni magamon…

- Most csak a férfiösztön beszél belőled, vagy komolyan mondod? – ráncoltam a szemöldököm.

- Halál komolyan.

- Ez esetben, rendben van.

Kész, vége. A fiú lehajolt hozzám, és ajkát az enyémre tapasztotta.

Keze a tarkómról lefelé vándorolt, végig a hátamon, le a derekamra. Nyaka köré fontam a karom, és szememet lehunyva felsóhajtottam. Fél kézzel a hajába túrtam, majd amikor szorosan magához ölelve ujjai becsúsztak a pólóm alá, felkuncogtam, és finoman beleharaptam alsó ajkába. Éreztem, hogy elmosolyodik.