szösszenet 1.0 - ilyenkor mi van...?

Azt hiszem, valaki tetszik. Igen, jól hallottad. T-E-T-S-Z-I-K.
A srác az osztályunkba jár, és helyes. Számomra. Nagyon. Nem, a nevét nem írom ide, mert lehet hogy épp most olvassa, és tudná, hogy róla van szó. Na jó. Ez egy hülye paranoia.
Hogy hogy indult...? Ez egy egyhónapos sztori.
Akkor még mindenki úgy tudta, valaki másba vagyok belezúgva (még most is úgy tudják, és ez nagyon remélem így marad!!!), pedig akkor már afelé a helyes fiú felé nézelődtem... afelé a magas (kicsivel több, mint egy fejjel magasabb nálam :P), jófej, vicces, kedves, jól kinéző srác felé... jaj, Istenem, annyit sorolhatnám még!
Szóval. Felé tekintgettem már egy ideje.
Amikor pedig kettest kaptam biológiából, és éppen legjobb barátnőmnek ecseteltem, hogy milyen szemét a tanár, hogy nem adta meg azt a fél pontot, ami a hármashoz kellett volna, az a bizonyos srác odajött, és megkérdezte, mi a bajom. Neki is elmondtam. És pont, amikor a zaftos részhez (khm... káromkodva szidva a tanárt - rész) értem volna, elmosolyodva átölelt. Háttt jóó.. Viszonoztam az ölelést, és észrevettem, hogy milyen jó illata van. Oh, te jó ég...
És ez még csak a kezdet. Azóta egyre többször kerülök vele egyazon társaságba, valahogy az ofő is mindig mellém ülteti a havi ülésrendváltásnál, egyszer-kétszer akad egy-egy hoszabb szemkontaktus, okot talál(unk) arra, hogy megöleljük egymást, vagy csak úgy véletlenül megérinti a kezem, vagy a... bah, ezek mit jelentenek? Szeretnék jóra gondolni.
Például pont ma volt az, amikor a színjátszó felsztiválra való próbán belemászott az ugrószekrénybe (ne is kérdezd, miért...), a hülye osztálytársaim meg ráültek a tetejére, hogy még véletlenül se tudjon kijönni, és én segítettem neki kimászni... pont egy halom szivacs volt mögöttünk (ez az egész ugye a tesiteremben volt), majd amikor ellépve megbotlottam a véletlenül odahelyezett cipőjében (amit igazából a terem előtt kellett volna levennie), és hátraestem... ő pedig véletlenül pont nem emelte elég magasra a lábát, hogy kimásszon, és így konkrétan rám esett... huh. Szerencsémre még időben a könyökére támaszkodott, de az arcunk így is csak centikre volt egymástól...
Annyira filmbe illő jelenet volt, és el sem tudtam képzelni, hogy miért pont velem (velünk) történik ez... főleg nem azt, hogy miért az EGÉSZ OSZTÁLY ELŐTT!!
A pulzusom az egekbe szökött, és nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Még emlékszem arra a fürkésző pillantásra, amivel a szemembe nézett. Végül aztán ugye semmi nem lett belőle (azt hiszem, egyelőre szerencsémre), egy azért, mert a felügyelő tanár furán nézett ránk, másodszor pedig azért, mert mindenki ott volt. A próba végeztével pedig hosszan megölelt a suli kapujában, majd én az én barátaimmal jobbra, ő pedig az ő barátaival balra indult.
Jó kis nap, mi?