szösszenetek 10.0 - végre itt a tízes; eddigre már el is felejtettem...
2015.04.20 20:50Tyű.
Mire elértem a 10. bejegyzésemig, azt hiszem, elfelejtettem azt, akiért egy hónapja még megőrültem.
Tyű.
Ezt is megéltem.
Csodás. Az agyamban totális a káosz.
pontosan, néha úgy érzem, az ott középen én vagyok. Mert amikor már igenis reménytelenné válik a helyzet, és az ember már csak erre vágyik...
...hát igen. Ugye?
Inkább nem is mondok semmit...
A lényeg, hogy úgy érzem, túlléptem rajta, és tiszta lappal kezdek - valószínűleg nem vele, és nem most.
Ez a kis jó-húzni-az-agyad csupán arra volt jó, hogy a s
Inkább nem is mondok semmit...
A lényeg, hogy úgy érzem, túlléptem rajta, és tiszta lappal kezdek - valószínűleg nem vele, és nem most.
Ez a kis jó-húzni-az-agyad csupán arra volt jó, hogy a s
szárnyainkat próbálgassuk - már ha vannak egyáltalán szárnyaink. De ki tudja, igazából nem is ez a fontos. Ugyanis minden lány életében van egy olyan srác, aki iránt soha nem fogja elveszteni az érzelmeit. Ez az időszak nálam pedig nem most jött el. Hah. Korántsem. Bárki bármit mond, én nem voltam szerelmes. Egy percig talán hittem nekik... és magamnak is be tudtam adni. De most már amúgy is késő lenne a srác meghódításán fáradozni - vagy egyáltalán arra gondolni. Nevetséges.
Ilyenkor csak bele kell törődni abba, hogy 'a hajó elúszott'. De mint tudjuk, több hajó is jár ugyanezen az útvonalon, ezért nem aggódom. Néha-néha elhaladunk egymás mellett a tengeren, de én már ottmaradok azon az egy hajón, amire végre fölszállhattam. Ha megfeneklünk, nem szabad hagyni, hogy elsüllyedjünk. Mert én vízbe fulladok - a hajóm pedig a tenger mélyén fog rohadni. És akkor már tükmindegy lesz, hogy hányan emlékeznek annak a bizonyos hajónak a kürtjére...
