szösszenetek 5.0 - weeh, édes Istenem...

Reménytelenül beleestem.
Azok után, hogy kiraktam azt a képet (ezt), nem keresett, nem írt... ez három dolgot jelenthet. 1., nem látta. 2., nem érdeklem. 3., érdeklem, de túl töketlen ahhoz, hogy rám írjon, vagy elkérje valakitől a számom, és felhívjon. Vagy küldjön egy SMS-t. Vagy Viberen írjon... vagy romantikusan, kézzel írott levelet adjon fel a postán. Még jobb lenne, ha fehér galambbal küldené!
Weeh, reménytelen eset.
De mint azt eldöntöttem, pozitívan állok hozzá a dolgokhoz (khm, a Vele kapcsolatos dolgokhoz), bármennyire lesz is a helyzet kaotikus...
Minden este - lehet, hogy egy kicsit hülyén hangzik... - végigégetek egy mécsest, és meghallgatom azt a bizonyos számot (ezt), hogy az tudassam az Univerzummal, KELL NEKEM! Fanatikusan hangzik, de igen, Ő az esetem. Nagyon is.
Ilyenkor kétféleképpen mehetek tovább. Vagy ezt kérdezem: megéri?, vagy kijelentem... HELP! Ez is kétértelmű. Az egyik az a felkiáltás, miszerint a kiáltó alany segítséget kér. A másik pedig, amikor már-már drasztikussá válik a helyzet, és azt firtatom magamban, kinek számítok, az a HOZZ EGY LITER PÁLINKÁT - verzió. Rémes, de néha igen jótékony hatással van az emberi szervezetre (lsd., miért igyál pálinkát?).
Mint azt egy korábbi bejegyzésben említettem, jó hely azt Univerzum, csak szar benne élni. DE, hogy saját magamra cáfoljak rá, néha nem baj, hogy az élet nehéz. Megtanít egy csomó mindenre. Khm... konkrét példát nem tudok mondani, viszont később tuti eszembe jut egy-két dolog.
Szóval. Azzal vigasztalgatom magam éjjel-nappal, hogy csak nem látta a képet, és igazából halálosan belém van zúgva.
Drukkolj!